Horváth Zsuzsa XII. D.

Gáspár János élete, munkássága és a Csemegék című gyűjteménye

 

 

A magyar gyermekirodalom éveken keresztül idegen mintákat követett. A fordítások nem őrizték meg a gyerekeknek szóló mesék, versikék világának sokszínűségét, játékosságát és az anyanyelv szépségeit sem.

Csak a XIX. század elején ébredtek rá a pedagógusok, hogy az anyanyelven írt mesékre, mondókákra, versikékre nagy szükség van, hisz a gyerekeket a játékos, közvetlen, könnyed, népies hang fogja meg a leginkább. Így a gyerekek könnyedén bevezethetők a magyar irodalom világába.

Bezerédj Amália után Gáspár János volt, aki rájött a gyermekirodalom fontosságára, rátalált a népköltészet gyermekeknek szóló részére és azt megismertette a hazai óvodákkal. Gáspár János Csemegék című gazdag gyűjteményével megalkotta az első, igazán gyerekeknek szóló könyvet. A gyűjtemény egyre növekedett, bővült. Friss, játékos, népi hang jellemezte, amivel sikerült minden gyereket meghódítania.

Ki is volt gyermekirodalmunk e kiemelkedő alakja, Gáspár János?

Gáspár János 1816. október 27-én született Torockószentgyörgyön. Apja, András a torockószentgyörgyi református iskola mestere, anyja Deme Klára pedig a felvinci református kántor lánya volt. Így mindkét szülő társadalmi helyzete szinte előre megszabta, hogy fiúk is a nevelői pályára kerüljön majd, s annak szentelje egész életét.

1827-ben került az enyedi Bethlen Gábor Kollégiumba és tizennégy éven át itt is tanult. A latin mellett a magyar irodalom nagyjaival (Kölcsey, Vörösmarty) is megismerkedhetett. Ekkor ébredt fel benne, a magyar irodalom iránti vonzalom.

1833 -ban Kemény Zsigmond mellé került és mint szolgadiák bejutott Kemény Simonné csombordi kastélyába. Így ismerkedhetett meg a korabeli irodalmi alkotások nagy részével. Már ebben az időszakban érezte, hogy a neveléshez áll a legközelebb, hisz szabadidejét az analfabéta cselédek tanításával töltötte.

Tizenkilenc évesen olvasótársaságot szervezett, majd Ébredők címmel ifjúsági lapot szerkesztett. Vers- és novellaírással, útleírásokkal is próbálkozott. Népies hangon próbált írni, ám ez eleinte nem sikerült. Tanárai javaslatára epigrammák írásába kezdett, melyekben kigúnyolta az üresfejű, műveletlen nemességet, a képmutatókat, szenteskedőket és végül a szabadság és igazság győzelmét hirdette. Ezek az epigrammák a kollégiumban terjedhettek ugyan, de nem kerültek a nyilvánosság elé. A versírással viszont felhagyott, helyette inkább színes eleven útleírásokat írt.

1841. július 5-én tanulmányi útra indult Mentovich Ferenccel. Fontos helyeken fordulnak meg, többek közt Kölcsey volt bitorkán Csekén, majd Pesten Kossuth és Vörösmarty előtt hódoltak. Pestről Bécsbe majd Berlinbe utaztak, ahol Gáspár természettudományt, vegytant, filozófiát és pedagógiát is hallgatott. A berlini két év alatt a Diesterweg vezetése alatt álló tanítóképzőt is látogathatta. Diesterweg pedagógiai elvei egész életére tartós hatással voltak.

1844 májusában tért haza és Kolozsváron megkezdte nevelői munkásságát. Ettől kezdve életét már teljesen a nevelésnek szentelte. Elsősorban az anyanyelv helyes tanítása foglalkoztatta. Hirdette az anyanyelv tanulásának a fontosságát, hisz "csak az anyanyelv tanulása fejleszti az értelmet". Véleménye szerint a kisgyereknek előbb az anyanyelvén kell megtanulnia szépen beszélni és csak aztán kéne franciát és németet tanulnia. Csak az beszélhet szépen anyanyelvén, aki azt tanulta kicsi kora óta.

1846-ban bővebben is kifejtette nevelési elveit a Pestalozzi - ünnepély keretében. Pestalozzi svájci pedagógus volt, akinek elveit Gáspár maga is hirdette. Kiemelte az dolgozó nép gyerekeinek nevelését és ezáltal a nép felemelését. Ezáltal javítani lehet a szegénynek helyzetén is.

Többek közt Gáspár Jánossal az élen megalakult a Kolozsvári Nevelői Kör. Az üléséken a tankönyvek, a beszéd és értelem fejlesztése volt a fő téma. Gáspár János Kovácsi Antallal együtt elemi iskolai olvasókönyvet állított össze. A tankönyvben elsősorban kedélyes, könnyed olvasmányok voltak, amelyek a gyerekek olvasókedvét és szókincsét egyaránt növelték. Az olvasókönyvben levő kis történetek alapja a gyermeki életből vett események voltak. Gáspár szerint ugyanis a gyerekek figyelmét elsősorban a tények kötötték le. Gáspár fő törekvése az volt, hogy a gyerekek könnyedén elsajátítsák a szép magyar nyelvet, amit szólásokkal, közmondásokkal, találós kérdésekkel egyaránt elősegített. A Nevelői Kör munkássága a kormány rendelete miatt 1846-ban megszakadt, de Gáspár továbbra is folytatta irodalmi és nevelői tevékenységét. Cikkeket írt a Természetbarátba  és elkészítette az olvasni még nem tudó gyerekeknek szóló Csemegék első  kiadását.

Kolozsváron 1852-ben kinevezték magyartanárnak a kolozsvári református kollégiumba. Pedagógiai felkészültségét és nevelői képességeit ebben az időben már elismerték. Fontos szerepet játszott a erdélyi tanítóképzésben is, szorgalmazta tanítóképző iskolák alapítását és fejlesztését. Berlini tanulmányútra indult, majd hazatérve átvette a Kolozsváron indított tanítóképző igazgatását, majd 1858 szeptemberében az intézettel együtt hazatérhetett Nagyenyedre. Irodalmi munkásságának jelentős része erre korszakra esik. Elemi iskolai olvasókönyvének második kötete 1853-ben, az I. évfolyam harmadik kiadása 1856-ban jelent meg majd az 1860-1870-es években tovább terjedt magyar és német nyelven. Gáspár ebben az időben példamutató igazgatója volt az enyedi tanítóképzőnek. A leendő tanítóknak egyben példát is mutatott. Neki köszönhető, hogy a nehézkesen induló enyedi tanítóképző virágzó intézetté fejlődött.

Gáspár fontos tevékenységei közé tartozik a tájszavak gyűjtése. Ezzel is az irodalmi nyelvet akarta gazdagítani. A tájszók legnagyobb részét Torockószentgyörgy környékéről gyűjthette össze. Az általa összegyűjtött tájszók száma, becslések szerint, 1100-ra rúg. Tájszavak mellett népdalokat is gyűjtött és érdeklődéssel figyelte a népi élet minden mozzanatát. A gyűjtést 1850 körül gyermekszavakra és gyermekdalokra is kiterjesztette. A Csemegék eredeti anyagát tehát Gáspár János az 1850-es -60-as években gyűjthette. A Csemegék második kötete 1855-ben, a harmadik pedig 1864-ben jelent meg.

Gáspárnak ebben az időben sok dolga akadt, hisz már nem csak az egyházi iskoláknak szerkesztett olvasókönyvet, hanem az állami iskoláknak is. Nagy megbízást kapott, Eötvös őt nevezte ki Alsófehér és Kisküküllő megyében tanfelügyelőnek. Lelkiismeretesen bejárta a megyének iskoláit, felmérte helyzetüket és erről részletes jelentéséket írt. Mindent megtett az iskolák továbbfejlesztéséért.

1833. május 9-én Alsófehér megye tanítóegyesületének elnökévé választották. Nevelői pályafutásának ötvenedik évfordulóján kifejtette, hogy nemzeti és felekezeti különbségek nélkül akar és akart mindig is nevelni és tanítani.

Megyéje elemi oktatásának fejlődését az 1870-86. évi időszakban jellemzően mutatja be néhány adat: 1870-ben volt 206 iskola 222 tanteremmel és 10122 tanulóval, 1886-ban pedig 261 iskola, 324 tanteremmel és 15896 tanulóval.

1891-ben visszavonult, de a pihenést csak rövid ideig élvezhette.

Gáspár János 1892. február 6-án halt meg Nagyenyeden. Halála előtt két nappal az uralkodó a Ferenc József lovagrendet adományozta neki munkásságának elismeréseként. Maroscsúcson, a családi sírboltban helyezték végső nyugalomra.

 

 

  

 

Csemegék

 

Gáspár János legfontosabb gyűjteménye a Csemegék,  amelyet elsősorban "olvasni még nem tudó kisdedeknek" szánt. A 19. század közepén háromszor jelent meg, közben egyre nőtt, gazdagodott. A gyűjteményre a friss, népies, közvetlen játékos hang jellemző. Gáspár tudta, hogy ezzel lehet a leginkább megfogni a gyerekeket.

A Csemegék egy olyan egységesen megszerkesztett munka, amely a gyermeki élet egyszerű eseményeiből indul ki, majd bevezeti őket az állatok világába, a természetbe, végül pedig talányokat ad fel, amelyek gondolkodásra serkentik a gyerekeket. Gáspár János ebbe a munkába a maga mesefeldolgozásain, fordításain és a nép körében végzett gyűjtésén kívül beleolvasztotta a korabeli gyermekirodalom legkedvesebb, népies versikéit. Ilyen verseket talált Bezerédj Amália Flóri könyvében, Lukács Pál Kis lantjában, Dienes Lajos Eszmebimbóiban, vagy Vachott Sándorné Gyermekvilágában. Felhasználta ezenkívül Arany László Eredeti népmeséit (Icinke – pincinke, A kis malac és a farkasok), Erdélyi János Magyar népdalok című gyűjteményét és Kriza János Vadrózsáit. Krizától elsősorban  kiszámoló verseket és játékleírásokat vett át. Emellett Gáspárnak több olyan munkatársa is volt, aki éppen az ő biztatására, kérésére írt neki gyermekverseket.

A mesefeldolgozásokon kívül pedig Gáspár János gyűjtőmunkájának eredményét őrzi a könyv legnagyobb része.

A Csemegék első kötete 1848-ban jelent meg. A gyűjtemény előszavában megfogalmazza a gyermekirodalom alapelvét: a gyermekirodalom olyan értékes alkotásokat foglaljon magába, amelyek a gyerek világához is közel állnak. Ezzel a gyűjteménnyel végérvényesen elvetette a száraz, komor, tanulságokkal teletűzdelt gyermekirodalmat. Olyan olvasmányokat gyűjtött össze, amelyekre javarészt a derű, a könnyedség és kedélyesség jellemző, hisz " a gyermeknek mindenben csak a legjobb a jó"1 . Mint jó nevelő, azt is észrevette, hogy a gyerekek az állatmeséket és a gyermeki élet kalandjait megjelenítő történeteket kedvelik a legjobban. A mesékkel egyben nevelni is akart, minden mese tanulságos, de a tanulság nem konkrétan jelenik meg, hanem csak sugallva van a tények által. Az első kiadásban javarészt a németből átvett és átdolgozott állatmeséket és tanítómeséket olvashatunk.

A második kiadás, ami 1855-ben jelent meg, már sokkal gazdagabb volt az előzőnél. Ekkor már munkatársai segítségével a mesék után 309 "vers-csemegét" gyűjtött össze. Tompa Mihály, Gyulai Pál, Fekete Mihály, Szabó Samu, Kriza János mellett később Arany László is, mind a munkatársai voltak. Így jött létre az első magyar gyermekkönyv az óvodások számára, melyet javarészt a "kedélyes dajkarímek, mesék, versikék" alkottak. Gáspár János fontosnak tartotta, hogy elsősorban a népköltészetből gyűjtsön, hisz a gyermekköltészet és a nemzeti nyelv csírái elsősorban a népnél keresendők. Fontosnak tartotta a gyűjtést azért is, mert attól tartott, hogy ezek az értékek az idők során elvesznek, mint mondta:"… hogyha mind késünk összegyűjtésökkel, maholnap édes nyelvünknek, magyar kedélyünknek, ezen talán még Ázsiából szakadt eredeti virágai s egy tűnni kezdő magyar mesevilág becses ereklyéi, műveltségünk mái irányánál fogva, talán végképp elenyésznek." Gáspár János tehát megmenti a magyar népköltészetet a feledéstől. Ám Gáspár elsősorban pedagógus volt, nem folklorista. Az összegyűjtött meséket, verseket, rögtön átadta a gyerekeknek és a gyereket nevelő édesanyáknak. Így segítette elő a leghatékonyabban az anyanyelv könnyed elsajátítását, és egyben megismertette a gyerekekkel a magyar nyelv minden szépségét.  Gáspár ezzel olyan folyamatot indított el, amit később Benedek Elek folytatott.

Az 1950-es, 60-as években a népdalok és mesék gyűjtése az Akadémia és a Kisfaludy Társaság támogatásával folyt. 1963-ban megjelent Kriza János gyűjteménye is a Vadrózsák, amely egy szintén nagyon gazdag népköltészeti gyűjtemény. A Vadrózsák megjelenése után, 1863. szeptember 25-én írta meg a Csemegék harmadik kiadásának utószavát. A Csemegék harmadik kaidásának különlegessége, hogy kétféleképp jelent meg. Díszkiadásban a tehetősebbek számára és egy szerényebb kiadásban a kevésbé tehetőseknek.

A Csemegéknek már második kiadásában felvett kedves, játékos hangú népmeséket (Az egér farkincája, A tyúk, kakas, őz, róka és farkas). Ezt a népi eredetű anyagot később jelentősen gazdagította, rendszerezte életkor szerint és csoportokba osztotta. Dajkarímekkel, játékrímekkel, altató dalokkal, hangutánzó versikékkel és mintegy nyolcvan játékkal tovább gazdagította a gyűjteményt. A gyűjteményben megtalálható játékok egy része manapság is közkedvelt az óvodákban.

 

1Gáspár János, Neveléstan

 

 

 

Error: Unable to read footer file.