Kedves Ballagó diákok !

Tisztelt Szülők, tisztelt Vendégeink!

Kedves Kollegák !

 

 

          Díszbe öltözött az iskola és bízom benne, hogy díszbe öltözött a napokban a lelkünk. Csodálatos dolog az iskola és mindannyiunk életében a ballagási ünnepség. Sírunk és nevetünk, bizakodunk és kételkedünk.

 

           Kedves ballagó diákok, ezt minden alkalommal veletek együtt átéljük mi is. Csendesen és legbelül mindannyian számot adunk a ránkbízott tálentumokkal való sáfárkodásról. Az értékelés ott legbelül történik és az a legfontosabb, hogy folyamatosan kételkedjünk, megerősödjünk, és bizakodóan lépjünk tovább. A megerősödésben a végzős generációk segítenek. Azok a jelek, melyek nem hangosak, nem programszerűek, hanem egyszerűen természetesek. Igen, az a természetes, hogy felnőttetek, átadtunk magunkból valamit- remélhetőleg nem csak a tudást, hanem viselkedési normákat, értékeket, életérzéseket, kudarckerülő gondolatainkat. Bízom benne, hogy felnőtté válásotok során megtanítottuk nektek mindazt, amit Müller Péter a következőképpen fogalmaz meg:

„Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál. Sok mindent variálhatsz. Elronthatod. Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz. Szólamokat megváltoztathatsz benne, oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön,- de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen. Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is, de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod: a TE DALOD SZÓL !

          Szóljon tehát a dalotok egyen-egyenként, azonban ne feledjétek, hogy a sok-sok dal jólétre hangoló szimfóniává olvadhat egybe.

          Kedves Szülők !

 

          Az életet mindenestől elfogadni annyit jelent, hogy elfogadjuk kiszámíthatatlanságát. Márpedig a gyermek a kiszámíthatatlanság koncentrátuma. A gyermek maga a kiszámíthatatlanság. Nem tudhatjuk mi lesz majd belőle, mit nyújt majd nekünk és éppen ezért el kell fogadnunk őt olyannak amilyen. Különben mi is és ők is olyanok leszünk mint az úszni nem tudó, aki csak a part közelében,  a sekély vízben tapicskol, holott az igazi tenger ott kezdődik, ahol már mély a víz. Gyermekeik, gyermekeink, a mély víz felé kacsingatnak, lehet, hogy még kiszámíthatatlanok, de meg kell tanulnunk őket elengedni úgy, hogy tudják és érzékeljék azt, hogy az Önök kezében mindig ott a mentőöv melyet bármikor igénybe vehetnek. Gondolom nem kell bátorítanom Önöket arra, hogy legyenek büszkék gyermekeikre. A mindent eltűrő és elfedező szeretet vezérelje lépteiket a továbbiakban is, hogy gyermekeik kibontakozó életét örömmel figyelhessék és segítsék.

 

          Kedves Kollegák !

 

          Márai Sándor következő gondolatával tolmácsolom saját gondolataimat is :”Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.” Annak ellenére, hogy egy osztályközösség, iskola életében sok-sok helyzet adódik, ha csak a helyzetek megoldására koncentrálunk, akkor nagyon könnyen csak ezeket oldjuk meg és irányt téveszthetünk. Letérünk az útról vagy meg sem találjuk azt. Én köszönöm nektek kedves kollegák, hogy az úton vagyunk, tudjuk, hogy merre szeretnénk haladni.

 

          Kedves Ballagó diákok !

 

          Most már végre hozzátok szólók. Ez a Ti naptok, nektek és rólatok szól minden. Örvendeztek, hogy titeket ünnepelünk. Csak néhány olyan helyzet van az életben, ami csak Rólunk szól és csak Ránk figyelnek. Érezzétek ennek a féltőn szerető rátok figyelésnek az „édes” súlyát.

          Mint minden évben, idén is osztályonként szólnék hozzátok:

 

Kedves XII A és Kobori Annamária osztályfőnök !

 

          Az élet soha nem könnyű azoknak akik álmodoznak. Ha álmodozunk cselekszünk és ez által életünk tartalmas lesz. Sokszor ti álmodtatok meg valamit, sokszor az oszi. A csodálatos az, hogy sok-sok álmotok valóra vált az emlúlt években. Nem voltatok egy „egyszerű „eset. –volt véleményetek, mondtátok is rögtön, tanultatok és lazítottatok, cselekedtetek és passzívan léteztetek. Bízom benne, hogy sokat tanultatok tőlünk. Mi nagyon sokat tanultunk Tőletek. Kedves Anikó! Nagyon köszönöm az odaadó, áldozatkész munkádat !

 

Kedves XII.B és kedves Fodor elemér osztályfőnök !.

          Talán ti voltatok a legcsendesebbek a végzősök közül. Tettétek a dolgotokat abban a tudatban, vagy talán nem is tudatosan, hogy mindenkinek három élete van: a publikus élete, a magánélete, és a titkos élete. A „felette nagy titok” vezérelt benneteket négy esztendőn keresztül.

          Kedves Elemér ! Senki nem tudja biztosan, hogy milyen hatással van mások életére. Sokszor fogalmunk sincs, ösztönszerűen cselekszünk és hatunk. Köszönöm következetes és határozott munkádat, mellyel hatással voltál a rád bízott diákokra. 

 

Kedves XII.C! Kedves Lázár Emőke osztályfőnök!

 

          Hernádi Judit azt írja valahol, hogy:” Mert én választottam egyszer, mikor arról volt szó,hogy,hogy kell az ember életét leélni, s én azt választottam, hogy őszinte leszek, és megpróbálok annyira őszinte lenni az életemben, amennyire csak lehet, mert ez a legegyszerűbb és legkevésbé megszokott.”

          Őszinteségetek, őszinte rácsodálkozásotok az életre néha-néha botladozásnak tűnt de nem az volt. A csodálatos az, ahogyan az oszi vigyázott

Rátok és ahogyan ti is megtanultatok vigyázni egymásra. Az együvé tartozás érzése gyönyörű és felemelő. A legfontosabb az életben az, hogy amikor szükség van ránk, ott lehessünk amellett, akit szeretünk, és erősen fogjuk a kezét. Kedves Emőke!. Köszönöm, hogy erre az erős kézfogásra megtanítottad a rád bízott gyermekeket !.

 

          Kedves XIII osztály !. Kedves Lőrincz Helga osztályfőnök.

          Maréknyi csapat, mely az elmúlt öt esztendő folyamán a lelkünkhöz nőtt, annak ellenére, hogy a legtávolabbi osztályteremben tanultatok. Jelen voltatok az iskola életében . Megköszönöm a sok-sok önzetlen segítséget, melyeket a rendezvényeken nyújtottatok és közben szakmátok rejtelmeit mélyebben megismertétek. Számíthattunk rátok és oszitok tetteivel az iskola azon üzenetét tolmácsolta naponta számotokra, hogy ti is számíthattok Ránk.  Kedves Helga ! köszönöm határozott és szerető gondoskodásodat, mellyel a rád bízott diákok lépteit egyengetted a felnőtté válás útján.

 

          Kedves Diákok !

          A szalagavató ünnepségen a hivatalos nagykorosításotok megtörtént. Ma már felnőttként álltok itt előttünk. Meggyőződésem , hogy az elmúlt napokban végigfutott gondolataitokban az elmúlt négy év : sikereivel és kudarcaival egyaránt. A kiemelkedő sikerekről név szerit hallani fogunk a díjazási ünnepségen. Nem fog minden végzős diák neve elhangzani, de én azt kívánom nektek, hogy úgy éljetek, hogy tetteitekkel, lépéseitekkel a siker útján haladjatok, de abban a tudatban, hogy a siker csak akkor boldogít , ha másokat is boldoggá tehetek vele.

          Végezetül Mácz István gondolataival tolmácsolom azt ami elkezdődött mindannyiunk számára valamikor…

„  Sakkjáték az életünk. Sakkot játszunk szüntelen. Mi és az Isten. Lépünk, azután csönd. Ő következik. Lép. Végre! Lépünk. Eltérít utunkról. Újra lépünk. Hallgat... Miért nem siet? (Mellette óra nem ketyeg.) Sakk! - mondja. Újra próbálkozunk. Nem adjuk föl. Már senki sincs körülöttünk. - Sakk! - hangzik hangtalan. - Nem! - csattan bensőnk. Futnánk, de nincs hová. A tábláról lelépni nem lehet. Nincs több lépés. Érezzük: matt. Ezt már nem mondja. Győzött. S ekkor felismerjük, hogy ő nem ellenség. Úgy győzött, hogy vesztesek ne legyünk. Társunk volt, míg "szemben" ült velünk. Ellenünk játszott értünk. Istennel sakkozom én is. Társnak tekint, szabadnak teremtett. Játszunk. Ő meg én. Figyelem... Szeme sem rebben, amikor feketére lépek. Bábuim közben egyre fogynak. Fogy az erőm, fogy az életem. Nem győzni akar. Szeretni! Játszom tovább. Míg ő az "ellenfelem", csak győzhetek. Lépek. Lép... Sakkjáték az életünk.”

 

Játszunk hát bátran a gondviselés tudatában !.

Viszontlátásra.

         

 

Error: Unable to read footer file.