Húsvéti Csendes nap 2010

Március 31.-én megrendeztük Húsvéti Csendes napot, aminek a refis osztályokon kívül a IX. C képzős osztály diákjai és osztályfőnöke, Bartha Melinda tanárnő voltak a résztvevői.
A Díszteremben áhítattal kezdtük a napot, aminek érdekessége az volt, hogy nem Kónya Tibor iskolalelkész mondta el gondolatait az 1Kor 15, 22 alapján, hanem interaktív módon, kérdés-felelet formában beszéltük meg, mit jelent a Krisztus feltámadásával kapott új élet. Utána a XI.C. osztály tanulói rövid verses-zenés összeállítással köszöntötte az egybegyűlteket, ami igazi meglepetésként hatott, hisz a kilencedikes Csép Andrea, Éles Réka, Nagy Ágnes, Szilágyi Márta és Turzai Zsombor Jézusról szóló verseit olvasták fel.
A cserkészteremben folytattuk a napot, mégpedig Szilágyi Róbert tanár úr vezetésével énekeket tanultunk. Osztatlan sikert aratott az autentikus cigányzenére írt húsvéti Halleluja-ének, amit rögtönzött mozgássor, dobolás, taps és egyéb hangutánzó hatások kísértek.
A feltámadás a valóság és mítosz között. Ez volt a címe annak a felvezető gondolatsornak, ami A halotti lepel misztikus alakja című film megtekintését előzte meg. A sok kérdést felvető film után örömmel vettük tudomásul, hogy jó, hogy együtt voltunk és együtt készültünk idén is Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére.
Testi és lelki megújulást hozó, áldott Húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!


Látogatók 2008 májustól