Az együttes története
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium régizene- és táncegyüttese
1992-ben alakult. A különbözõ adományokból származó anyagokat felhasználva
iskolánk lelkes rajztanárnõje – Erdõháti Katalin, valamint Tomai
Gyöngyi tanítónõ csodálatos korabeli ruhákat varrtak a csoport minden
tagjának. A régizene-együttes hangszereinek megvásárlásához az Illyés Közalapítvány
nyújtott anyagi támogatást.
Tudásunkat sokáig a Corvineum Alapítvány égisze alatt mûködõ
Amaryllis klubtól kaptuk. Az enyedi csoport szakmai irányítója
László Bakk Áron, Tóth Mária és Filip
Ignác voltak, akik vállalták a zenés-táncos
képzést, Nagyenyeden többször is tábort irányítottak,
illetve elkísérték együttesünket a nyaranta Soltvadkerten
megszervezett táborba.
Több alkalommal utaztunk mi is Kolozsvárra, hogy
ott részt vegyünk az Amaryllis klub által szervezett reneszánsz
táncházban. Ilyen alkalmakkor az enyedi csoporttal külön
is foglalkoztak, új táncokat tanítottak nekik.
Az együttes alapító tagjai többségükben tanítóképzõs
fiatalok, akik vállalták az áldozatos, kemény munkát azért, hogy ismeretekben
gazdagodjanak, s elõadásaik alkalmával felemelõ élményt nyújtsanak
másoknak is. Ezek a fiatalok megszerették a reneszánsz zenét és táncot. Kellemes
és hasznos kikapcsolódást jelentett mindannyiuknak a Tomai
Gyöngyi és Demény Piroska által hetente megszervezett
próba. Igazi kis közösséggé alakult a csoport,
olyan közösséggé, amely ápolja a reneszánsz
kultúra értékeit, s alkalomadtán továbbadja
azt. A régi együttestagok közül ma már többen felnõttként játszanak,
táncolnak valamelyik híres régizene-együttesben, illetve õk maguk vezetnek
saját csoportot (Dobai Jutka – Barót, Demeter Tünde és Kiss Huba – Nagyváradon).
Az együttes “öregedõ” (érettségire készülõ) tagjai
minden tanévben külön foglalkoztak a fiatal utánpótlás biztosításával: rendkívüli
próbákon, táborokon adták át a stafétát, tudásukat. Így tudott állandóan
megújulni és megmaradni mindig fiatalnak együttesünk. Alaptagnak csak a két
lelkes irányító maradt meg: Tomai Gyöngyi és Demény Piroska. Változtak idõközben
az együttes szakmai vezetõi is. 2000 óta havi rendszerességgel Szabó
Anikó – a kolozsvári Passamezzo együttes tagja látogat el hozzánk, s adja át
tudását az enyedi lelkes kis csapatnak. Ruhatárunk is bõvült az idõk
folyamán, így most már a kisebbeknek is jut korabeli viselet.
A nagyenyedei Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes
minden évben legalább két színvonalas mûsorral szórakoztatta Nagyenyed
lakosságát, a Kollégium tanári karát és diákjait.
Külön színfoltot jelent az együttes Nagyenyed városának
mindennapjaiban, hiszen minden meghívásnak eleget teszünk,
ezzel is öregbítvén iskolánk hírnevét.
Legsikeresebb elõadásoknak bizonyultak:
- 1993-ban a Balassi-mûsor.
- 1994-ben a reneszánsz délután.
- 1995-ben a reneszánsz karácsony.
- 1996-ban az együttes néhány tagja Franciaországban
szerepelt.
- 1996. jún.8-án a Vártemplom udvarán
reneszánsz estét szerveztünk. Vendégeink voltak
a nagykárolyi Collegium együttes (Deák Endre vezetésével)
és a kolozsvári Amaryllis (László Bakk Anikó
vezetésével).
- 1996-tól az együttes minden nyáron Soltvadkerten a Zuglói
Gyermektábor vendégei, ahol tíz napos ingyenes táborban készülhetnek a következõ
évre.
- 1996 õszén együttesünk az ezeréves magyar iskola,
illetve a honfoglalás évfordulóján Soltvadkerten vendégszerepelt.
- 1997. okt. 18. a Bethlen Gábor Kollégium fennállásának
375. évfordulóját ünnepeltük. A Collegium
Gabrielense régizene együttes ez alkalommal Jubileumi Vásárt
szervezett a Vártemplom udvarán. A vásárt a
régizene-együttes Intradaja (ünnepélyes bevonulása)
nyitotta meg. A kapun való belépéskor érdekes felhívás várt a vendégekre:
a vásár idején ezen a területen minden aktuális pénzérme érvényét veszti.
A vásásrban csak Dukáttal (agyagból készült pénzérmével) lehet fizetni.
Így aztán minden belépõ elõbb kereste a bejáratnál
székelõ pénzváltókat: 1 Dukát—2000 lej. A vásárosok sok érdekességgel
szolgáltak a látogatóknak: külön standon malacpecsenyét sütöttek, pogácsát,
almalevet, gyümölcsöt, különféle csecsebecsét és virágot kínáltak a korabeli
ruhákba öltözött diákok. Vásárunkon kitûnõen szórakozott
a vendég, hiszen minden pontos órában egyik bástyánál bábelõadás
várta õket, félóránként iskolánk élsportolóiból alakult vásári cirkusz
mutatványait tekinthették meg, szerencsekeréknél, nyíllövöldében,
dióttörõn, lovagi tornákon próbálhattak szerencsét. Ha kedvük
kerekedett a jövõbe látni felkereshették jövendõmondó cigányasszonyainkat.
Rovásírónk és portréfestõnk késõ estig szolgálta a vendégeket.
Bethlen Gábort és korát a Várudvar alkalmi színpadán elevenítettékfel a
Collegium Gabrielense együttes tagjai. Vendégeink voltak ezen a napon a
kolozsvári Amaryllis és a sepsiszentgyörgyi Codex együttesek. A három régizene-együttes
közremûködésével a reneszánsz táncház is kitûnõen sikerült.
A reneszánsz napot korabeli vacsora zárta, ahol vadat s halat, s
mi az ég alatt szem-szájnak ingere korabeli ruhákban
szolgáltak fel diákjaink. Igazi csapatmunka volt!
- 1998-ban együttesünk Medgyesen vendégszerepelt,
ahol a Báthory István Általános Iskola névadó
ünnepségén, a Schuller Ház olasz reneszánsz
udvarában 14-16. századi táncokat mutattunk be.
- 1998. március 15-ét együttesünk tagjai
Soltvadkerten ünnepelték, ahol utcabálon mutatták
be táncaikat.
- 1999 õszén Bonyhán vendégszerepeltünk.
- 2000 októberében a kollégiumi Millenniumi ünnepségsorozaton
avattuk fiatal tagjainkat. Az idõsebbek színvonalas mûsorukkal
például szolgáltak fiatalabb társaiknak, s ugyanakkor a közönséget is gyönyörködtették.
- 2001. május 24-27 elõször szervezünk Bethlen-napokat
Nagyenyeden. A Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes most sem
maradt ki a rendezvénybõl. Kicsik és nagyok összevont csapata zenés-táncos
mûsorral teremtett jó hangulatot a vidám tavaszi vásár improvizált
színpadán. Az együttes múltjáról, jelenérõl és jövõbeli terveirõl
ez alkalommal a Kolozsvári Rádióban is beszámoltak.
- 2001. július 10-20. Régizene-tábor Nagyenyeden,
amely az Illyés Közalapítványhoz Demény
Piroska által benyújtott pályázata által
vált lehetségessé. Szakmai irányítók:
Filip Ignác, Tóth Mari és Fülöp Csilla. A
tábor ideje alatt részt vettünk a Kolozsváron
megszervezett Millenniumi Sokadalomban.
- 2002. májusában a budapesti Garabonciás
Együttes vendégszerepelt Nagyenyeden Váradi István
vezetésével. A Vártemplom udvarán megszervezett elõadáson az enyediek
is bizonyították tudásukat. Ez alkalommal ünnepeltük az együttes tízéves
születése napját.
- 2003 tavaszán együttesünk a Garabonciás
együttes meghívására Budapesten vendégszerepel.
- 2004. márciusa Kolozsvár: táncversenyen
veszünk részt, ahol a legjobb kontratáncos cím
a mieinket illette.
- 2005 februárja Gyula: együttesünk a kolozsváriakkal
együtt részt vesz a gyulai reneszánsz farsangi felvonuláson,
táncházat és játszóházat szervez.
Az együttes jelenlegi tagjai:
Irányítók: Tomai Gyöngyi és Demény
Piroska
Táncoktatók: Szabó Anikó
Táncosok: Kónya Mónika, Simon Katalin, Maxim Orsolya, Varga Gergõ,
Demény Zoltán, Tellár Izabella, Vernes Katalin, Varga Ágnes, Demény Ágnes, Szabó
Katalin.
Hisszük, hogy azok a fiatalok, akik együttesünknek tagjai voltak
vagy lesznek mélyen érzõ, zene- és kultúra iránt fogékony emberekké válnak.
Õket sokasodva látván bízunk abban, hogy a kultúra rehabilitációja is
megtörténik egyszer...
KÉPEK